A fogyatékkal élőkről és az ő jobb befogadásukról az alábbiakat mondta Dr. Ruff Tibor, lelkész-filozófus egy Budapesti Gimnáziumban:
Az evangéliumokban, gyakorlatilag három történet van oldalanként, ami a fogyatékkal élőkről szól.
így elég nehéz
kiválasztani a több száz újszövetségi történet közül, melyikkel is
foglalkozzunk. Nyomatékosítom, hogy a kiválasztott ige, egy a több száz
közül, mert a különböző fogyatékkal élőkről rengeteg szó
van. A csillagoknak is előfordul, hogy van fogyatkozásuk, de annál
sokkal lényegesebb, amikor az embertársainknak van fogyatkozásuk, és a
körülöttük levő ember-csillagok fogyatékosságára jobban kellene rá
irányítani a figyelmünket.
Tehát az egyik kiválasztott történetet a Máté 15/29-ben találhatjuk:
„És
onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a
hegyre,
ott leüle. És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat,
vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a
Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik
vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek,
a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét. Jézus
pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon,
mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen
pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképpen
ki ne dőljenek az úton.”
Ebből
látszik, Jézus Krisztus ehhez a kérdéshez hogyan viszonyult, és Ő
tegnap, ma és mindörökké ugyanaz, tehát Ő most is ugyanígy viszonyul a
fogyatékkal
született, vagy életük eseményei során fogyatékossá váló embertársaink
irányába. Ha megnéznénk, milyen arányban foglalkozik ezzel a kérdéssel
az Újszövetség, és milyen arányban foglalkozunk mi, akkor nagy
különbséget látunk. Ha valaki azt gondolja, hogy krisztusi
gondolkodásmódja van, és szeretne Jézus Krisztushoz hasonlítani
valamennyire, akkor érdemes ezt hasonlóképpen a figyelmének a
középpontjába helyezni, vagy legalábbis sokkal közelebb a középponthoz.
Egy másik igét is nézzünk meg: János 9/1
„És
amint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala. És
kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy
ennek szülei, hogy vakon született? Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett,
sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten
dolgai. Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki
elküldött engem, amíg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem
munkálkodhatik. Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok. Ezeket
mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a
sarat a vak szemeire, És monda néki: Menj el, mosakodjál
meg a Siloám tavában (ami azt jelenti: Küldött). Elméne azért és
megmosakodék, és megjöve látva.”
Nagyon
tömören, röviden és egyenesen fogok fogalmazni: a keresztény
közösségekben is előfordul ezzel kapcsolatban az a probléma, hogy mikor
az emberek
látnak egy fogyatékkal élő embert, azonnal azt kezdik el elemezgetni,
hogy mi lehet ennek a generációs hátterében, vajon miféle dolgokat
tettek a szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, ami miatt ez a dolog
megvalósult, ki követett el bűnt, hogy ez így alakult,
ki ezért a felelős. Ezek az elemzések lehetnek helyénvalóak, de
kizárólag akkor, ha az illetőnek a gyógyulását szolgálják, nem pedig a
kirekesztésnek, vagy felelősre való mutogatásnak a bármilyen motivációja
van mögötte. Sajnos, mondjuk meg őszintén, a keresztények
között is jellemző az, hogy az ilyen jellegű elemezgetések végül is nem
vezetnek gyógyuláshoz – viszont ahhoz vezetnek, hogy az emberek
elvesznek a felelős keresgélésében. Ez egy teljesen ószövetségi
viszonyulás ehhez a problémához, mert az ószövetségben,
amikor nem létezett bűnbocsánat, nem létezett megváltás, akkor volt
értelme elemezgetni ezeket a kérdéseket – csak akkor meg nem vezetett ez
gyógyuláshoz. Szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy egy ilyen
betegség hátterének efféle elemzése csak akkor építő,
ha egyrészt kifejezetten a gyógyulást szolgálja, másrészt ha a
Szentlélek vezetése alatt áll, és nem emberi találgatások gyűjteménye,
harmadrészt, ha semmiféle kirekesztést, vagy a szeretetnek a
korlátozását nem vonja maga után. Ezért Jézus, amikor felteszik
neki ezt a kérdést, hogy kinek a bűne okozta, ami ezzel az emberrel ez
történt, az egész kérdést egyetlen mozdulattal lesöpri az asztalról, és
tulajdonképpen nagyon megdöbbentő módon közli, hogy sem ő nem vétkezett,
sem a szülei nem vétkeztek. Ami elég erős
mondat, hiszen nincs olyan ember, aki nem vétkezett, tehát így
rámondani a szüleire, hogy nem vétkeztek (…) , ezek szerint Jézuson
kívül még volt két tökéletes ember a Földön…? Nem, hanem azért
fogalmazza Ő ezt ilyen radikálisan, mert ennek a mondatnak az
az üzenete, hogy itt nem ez a kérdés. Hanem az, hogy ez az ember
gyógyuljon meg. És ezért, ha mi nem tudjuk is ezt a mi hitünkkel azonnal
produkálni, arra akkor is nagyon kell vigyázni, hogy ne essünk bele
abba, hogy a teológiai elemzések miatt végül is a
kirekesztésnek, megvetésnek és negatív beszédeknek váljunk az
eszközeivé.
Végül még egy igét vizsgáljunk meg, ez a János 14/12-ben van, ami még nagyobb nyomást helyez ránk:
„Bizony, bizony mondom néktek: Aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat
a cselekedeteket, amelyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.”
Tehát
Jézus Krisztus azt mondta, aki Őbenne hisz, az ugyanazokat megteszi,
mint amiket Ő megtett. Mi azt állítjuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban,
sőt, szívünkből így is érezzük. Ennek ellenére nem tesszük meg azokat a
cselekedeteket, amiket Jézus Krisztus megtett. És hogy ez így van,
ezzel nekünk szembe kell nézni. Ez azt jelenti, hogy mi a saját
hitünkben, az egyház, a gyülekezet, az egyes hívők, én
mint lelkész, a szülők, tanárok, mindenki, aki kereszténynek mondja
magát, nézzen szembe azzal a ténnyel, hogy jelen pillanatban Jézus
Krisztusnak a beszédét nem tudja megvalósítani ezen a területen. Ennek
az oka pedig nem Istenben van, nem is Jézus Krisztusban,
és nem is a Szentlélekben, hanem ennek az oka a mi hitünknek a
fogyatékosságaiban van. Ilyen értelemben, Jézus Krisztus szemével nézve
mi is fogyatékosok vagyunk, és ebben az értelemben ez egy közös
probléma. Nem egyedül azoknak a problémája, akik ilyen állapotban
születtek vagy ilyen állapotba kerültek, de még csak nem is
családjuknak, szüleiknek a problémája, hanem ez az egész
kereszténységnek és minden olyan embernek, aki magáról azt állítja, hogy
Jézus Krisztusban hisz, de közben nem tudja meggyógyítani pillanatok
alatt a fogyatékosokat, mindezeknek az embereknek közös felelőssége,
közös problémája. Ezért ez egy közösségi kérdés, közösségi feladat,
közösségi probléma, közösségi teher, közös teher, közös gond. És ezt a
közös gondot, ha valaki magát Jézus Krisztusban
hívőnek tekinti, nem háríthatja el magától, nem csinálhat úgy, mintha
ez a probléma nem létezne, és nem viselkedhet úgy az embertársaival,
akikről meg van írva, hogy szeresd embertársaidat, mint saját magadat,
és ezek a fogyatékkal élő emberek ugyanolyan embertársaink,
mint mi magunk, ezért tartozunk feléjük ezzel a szeretettel. Tehát a
minimális első követelmény, hogy az ember ezen a területen magát ne
csapja be. Az egész egyház közös betegsége, közös tökéletlensége az ő
fogyatékosságuk, a mi hitünknek a fogyatékossága
tulajdonképpen. Ezért, ha kereszténynek, Jézus Krisztusban hívőnek
tartjuk magunkat, szembe kell nézni azzal, vajon mi az oka annak, hogy
mi egy fél óra alatt ezt az egész problémát az egész gyülekezetben
együtt sem tudjuk megoldani. Miért nem megyünk oda
és tesszük azt, amit Jézus, miért érezzük azt, hogy nem tudjuk ezt
megtenni, holott Jézus azt mondja, hogy elvileg ezt nekünk meg kéne
tudjuk tenni, ha hiszünk Őbenne. Ezért azt szeretném mondani, hogy ez
mindegyikünk közös erkölcsi felelőssége, ez egy közösségi
probléma, nem egy egyéni probléma, és nem szabad rá egyéni problémaként
tekinteni, hanem az egész közösségnek egyszerre úgy kell tekintenie rá,
mintegy Krisztus szellemében, hogy amíg ezt nem tudjuk megcsinálni,
addig velünk is probléma van. Ha viszont van
velünk is probléma, akkor keresni kell ennek a megoldását, mert
egyébként az evangéliumi megoldása a fogyatékosságnak egyedül a
gyógyulás. Más megoldása nincs, de amíg ezt még nem tudtuk valakinél
megtalálni, addig közösségi felelősség keresni ennek a megoldását,
közösségi felelősség azon gondolkodni, mit tehetnénk még annak
érdekében, hogy ez meglegyen, és ameddig ezt nem tudjuk megtenni, addig
úgy kell viszonyulnunk az ilyen embertársainkhoz, hogy közös hibának
tekintjük azt, hogy ők még ilyenek, és akkor az ember
nem teheti meg, hogy kirekesztően viszonyul valakihez, aki
tulajdonképpen részben az ő hibájából van ilyen állapotban, amilyenben
van.
Semmi
kárhoztatás nincs abban, amit mondok. Magamra vonatkozóan is 100%-osan
így fogom fel a dolgot, nekem emiatt nincs kárhoztatásom, és elégedetlen
sem vagyok. Sem kárhoztatás, sem elégedetlenség a szavaimból nem szól.
Csak realitás, egy realitás, amivel egy becsületes embernek, aki
öncsalás nélkül szeretne élni, szembe kell néznie,
reality-check-et tartania, ellenőriznie, hogy a valóságban él-e. Ez a
valósághoz tartozik. Nagyon tetszett annak az izraeli embernek a
beszéde, aki nemrég azt mondta, ahhoz hogy megvalósítsd az álmaidat,
először föl kell ébredni. Bölcs izraeli közmondás. Először
szembe kell nézni a valósággal ahhoz, hogy azt az ember meg tudja
változtatni. Szembe kell nézni, hogy mi a realitás, és utána kérdéseket
kell föltenni, hogy nekem mi a dolgom abban, hogy ezt megváltoztassam,
ezt keresni kell. Jézus azt mondja, keressétek
mindenek előtt az Isten országát, márpedig az Isten országának
elengedhetetlen és szerves lényegi része az, hogy a fogyatékosok
meggyógyulnak, így annak keresése is, hogy mik az ennek útjában álló
akadályok, és ezeket hogyan lehet fölszámolni. A hit pedig
erre azt mondja, hogy márpedig, ha ennek nekilátunk, akkor mi ezt föl
tudjuk számolni. Addig is, amíg nem számoltuk föl, egy olyan átmeneti
állapotban kell élni, ami a fogyatékos embertársainknak a teljes
integrációját, vagyis a közösségbe való beilleszkedését
lehetővé teszi.
Természetesen
a fogyatékosságnak egy bizonyos típusa lehet démonikus jellegű
probléma, vagy démonikus eredetű. De egyrészt a démonikus problémákra
sem az volt Jézusnak a válasza, hogy a démonikus embereket rekesszétek
ki, hanem hogy űzzétek ki belőlük a démonokat, mert itt is az
evangéliumi gyógyulás üzenete áll a középpontban.
A közösség ezekről az emberekről nem mond
le. Ha valaki Izraelből ellenséges hadifogságba kerül,
ilyen volt nemrég a Gilad Shalit ügye, több évig volt fogságban, minden
izraeli napilap internetes oldalán feljött oldalt egy kis ablak, ami
azt mutatta, Gilad Shalit hány napja, hány órája, hány perce és hány
másodperce van fogságban, és folyamatosan pörgött
az óra. Nem tudtál úgy ráklikkelni izraeli napilap honlapjára, hogy ne
emlékeztessen arra, hogy egyetlen egy zsidó testvérük hány napja, hány
órája, hány perce és hány másodperce van fogságban. TV műsorok ezrei
szóltak ennek az egyetlen embernek az érdekében,
és a gázai (nem a mostani, hanem a korábbi) háború egyik fő célja az
volt, hogy őt megkeressék és kiszabadítsák, csak akkor nem találták meg.
Ez közösségi érzés, közösségi felelősségvállalás. A mi foglyaink nem
fegyveres katonák fogságában vannak, hanem betegségeknek,
vagy akár démonoknak a fogságában, és nekünk körülbelül ugyanúgy
kellene pörögni a másodperceknek a tudatunkban, hogy egyetlen keresztény
se tudjon elfeledkezni arról, hogy vannak olyan testvéreink, akik még
fogságban vannak, és még nem szabadítottuk őket
ki, pedig a mi dolgunk lenne, mert ők maguktól ezt nem tudják megtenni.
Nagyon még kereszténynek sem kell lenni, nekem a nagypapám nem volt
keresztény, teljesen vallástalan ember volt, 70 éves lehetett, én meg 20
körül, mikor egyszer mentünk az utcán és szembe
jött egy tolószékes ember, iszonyúan elszomorodott, majdnem elsírta
magát. Kérdeztem, mi a probléma, erre ő azt mondta: „Hát, csak ezek a
dolgok, csak ezek ne lennének!”. Pedig nem volt keresztény. Tehát a
világi emberek is érzékenyek e tekintetben.
A
fő kérdés az egészséges emberek számára az, hogy mit tudnak segíteni a
másikon, és Jézus Krisztus szellemében, amit tudnak, azt meg is kell
tenni! Ability napon elhangzott beszéd (2015.március)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése