2015. 06. 08.

Magántanulói státusz és a magyar iskolarendszer

Miért alapvető emberi jog az otthonoktatás?

A szülő joga arra, hogy gyermekét nevelje és a saját értékeit adja át neki , egy úgynevezett természetes jog, ami azt jelenti, hogy mindenféle állami jog előtt áll, s mindig is fennállt. 

Egy olyan korban élünk, amikor az állam beavatkozása az egyének szabadságjogaiba megint egyre erőteljesebbé válik. Ezen intézkedések többségét a veszélyek elhárítására találták ki, de százszázalékos biztonságot természetesen nem lehet garantálni, ugyanakkor a biztonság illúziójáért egyre többet áldozunk a szabadságunkból. Így van ez az otthonoktatás esetében is: mivel az otthontanuló gyerekek teljesítménye egyértelműen jobb, mint az iskolásoké, most nekiállnak a szocializáció problémájával érvelni. 

 Mi is a helyzet a szocializációval?

  Ez a mai pedagógia egyik központi dogmája,amitől persze nem lesz igazabb az állítás. 

 A neurológia, az agykutatás és a fejlődéspszichológia tanulás-és kötődésvizsgálatai világosan mutatják, hogy a gyerekek semmiképpen sem szorulnak rá arra, hogy naponta sok-sok órát azonos életkor szerint felosztott csoportokban töltsenek. Ez történelmileg csak egy egészen rövid ideje kialakult dolog. Ellenkezőleg: az emberi kötődési ösztön arra a magatartásra állítódott be, ami a kezdetektől egészen néhány évtizeddel ezelőttig érvényben volt. A családban, a nagycsaládban, a rokonságban, a közvetlen falusi környezetben, s az ehhez hasonló életkorilag vegyes, stabil, szorosan kapcsolódó csoportokban teljesen természetes módon azoktól az emberektől  tanulnak a gyerekek,akikhez kötelékek fűzik őket. 

 Tulajdonképpen nem elvontan „tanulni” akarnak, hanem cselekedve élni.

http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/demokratikus-neveles/otthoni-neveles/159-dagmar-neubronner-interju

Mi az otthonoktatás?

A világon az otthonoktatás egyre terjed. Az Egyesült Államokban mintegy  2 millióra becsülik az otthon tanított gyerekek számát és évi 15-20%-os gyarapodással számolnak.

Magyarországon az otthonoktatás magántanulói státusz keretén belül lehet megvalósítani, iskolalátogatás alóli teljes vagy részleges felmentést kérve. (2011.)

 http://www.otthonoktatas.info/otthonoktatas_bevezeto

   Ha „otthon” szeretnénk oktatni gyermekeinket, akkor döntésünkkor fontos szempont az iskola hozzáállása a magántanulósághoz. Választhatunk olyan iskolát, ami már „járt út”, ahol maga az egész tantestület pozitívan áll a szülői oktatáshoz,  tapasztalatuk van benne és segítőkészek. (Ekkor is hasznos lehet az iskola előzetes megismerése, mik a követelmények, szokások...)

    Ha a környékünkön szeretnénk iskolát találni, akkor több mindent figyelembe kell vennünk.
Az Igazgatóval folytatott beszélgetésünk döntő, hisz az ő hatásköre az engedélyezés. Jó tisztában lenni azzal, hogy gyermekünknek joga van előrehozott vizsgaletételre (pl. már félévkor levizsgázni egy-egy tantárgy egész éves anyagából). Ha ilyet tervezünk, jó ezt is egyeztetni az Igazgatóval.    
Jó  megbizonyosodnunk, hogy az osztálytanító is elfogadó és készséges lesz-e, hisz ő lesz a kapcsolattartó és a vizsgáztató.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

-A tanítási év rendje, a tanítási, képzési idő, a tanórán kívüli foglalkozások

-Az óvodai elhelyezés, a tanulói jogviszony és a kollégiumi tagsági viszony megszűnése

-A magántanulóra, a fejlesztő felkészítést teljesítőre és a pedagógiai szakszolgáltatást igénybe vevőre vonatkozó külön rendelkezések

Olvasd el itt:
http://www.szenzorosagyerekem.hu/szenzoros-gyermek-es-az-oktatas/jogszabalyok/magantanuloi-statusz/

MAGÁNTANULÓI JOGVISZONY

http://www.mpigyor.hu/mpi/tartalom/diakjogitanacsadastanulotajekoztatasprevencio/magantulajdvaltajogvisz.htm


Tanulói Jogok Nyilatkozata

"... intelligenciát nem az határozza meg mi az, amit tudunk, vagy nem tudunk, hanem az, mit teszünk, amikor nem tudunk valamit. Azt is tudom, hogy néha egynél több lehetőségre, esetleg eltérő módokra is szükségem van arra, hogy megmutassam, sikeres voltam a tanulásban."
 http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/cikkek/13-egyeb-szerzok/108-tan-jog-nyilatkozat


Az érzelmi és értelmi nevelés és oktatás ellentmondásai

  Mit kell tennünk annak érdekében, hogy ne gyűlöljenek, hogy ne legyenek életellenesek?
Mai szemmel úgy látom, hogy az érzelmi és értelmi fejlődés szinte mindig ellentmondásban van egymással. A tradicionális iskolákban az érzelmi fejlődést valójában elhanyagolják, másodlagosnak tekintik, vagy elintézhetőnek tartják verbális felvilágosítással, kioktatással.
 "Annyi minden van, amit érdemes tudni. Én úgy találtam, hogy a legfontosabb, hogy a gyerekek kövessék azt, amire képesek."

 http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/demokratikus-neveles/tanitas-etika/205-foti-erzelmi-es-ertelmi

Fóti Péter: Poroszos-e a mai magyar iskolarendszer?
Egy nagyon jó írás, olvassátok el!

 http://www.demokratikusneveles.hu/index.php/cikkek/23-foti-peter/128-foti-poroszos-iskolarendszer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése