2013. 05. 09.

Mikor érdemes tornáztatni a gyermeket? Hova fordulhatok segítségért?

 Van, amikor egyértelmű, és már a várandósság alatt jelzik vagy közvetlenül a születés után kiderül, hogy segítségre szorul a gyermek. Ez akár a diagnózisból, vagy egy éles szemű szülészorvos, neonatológus (újszülöttgyógyász), háziorvos vagy védőnő ajánlásából is kiderülhet. Fontos, hogy ne maradjanak ki értékes hetek, hónapok, mert ezek a későbbiekben sokat számíthatnak. 
 De mindenképp, akkor is, ha már nagyobb a gyermek, érdemes a mozgásába időt, energiát, és persze pénzt is fektetni. Különböző életkorokban más-más lehetőségek vannak. Újszülötteknél, 6 hónapos korig  a "Katona módszert" ajánlják. Ezzel párhuzamosan a "Dévény tornát" is, egészen addig, amíg a  kicsi lábra áll és elkezd járni. 
 Későbbiekben nagyon jó az úszás, amit szintén már pici korban, hidroterápiás kereteken belül is el lehet kezdeni. 
 Mindemellett szerintem fontos odafigyelni arra is, hogy a kismama ne "essen szét" a sok terápia miatt. Mindenkinek más a kapacitása. Függ ez attól is például, hogy hány gyermek van a családban. Ahol kevesebb a létszám, ott több időt tudnak a szülők fejlesztésre fordítani, ahol viszont több gyermek van, ott sokszor a testvéreitől kap olyan ingereket, ami mozgásra késztethetik. 
 Mi a  Katona módszerről lemaradtunk és a Dévényt is csak később kezdtük el, de ahogy a másfél évvel nagyobb rohangált a kicsi körül, ez fordulásra, utána nézésre indította a babát. Egyik barátnőm, aki használta a Katona módszert,  mondta el, hogy napi 6 alkalommal kellett volna tornáztatnia a kislányát, de ő is "csak" napi 4 alkalmat tudott beiktatni. Szerintem ez is rendkívüli teljesítmény volt. 
 Amikor  viszont a szülő sehogy se tudja eldönteni, hogy forduljon e szakemberhez vagy sem, érdemes neurológushoz elvinni a babát. Az Apgar értékelés is  segíthet a döntésben.
Megkértem egy szülésznő barátnőmet, hogy írjon erről többet nekünk.

Apgar értékre miért érdemes odafigyelni?

http://specialisjuttatasesfejlesztes.blogspot.hu/2013/06/az-apgar-teszt.html

Én Budapest területén és környékén tudok ajánlani egy, egy kiindulási pontot.

Katona módszer: Margit kórház, Budapest
http://fejlesztomodszerek.blog.hu/2007/10/13/a_katona_modszer
http://www.szentmargitkorhaz.hu/fejlodesneurologiai_osztaly.php


Dévény torna: Bárczy Gusztáv Korai Fejlesztő Központ, Üllői út
www.bg-bp.sulinet.hu

http://gyogytornaszorsi.hu/?page_id=10

Hidroterápia, úszás: Gézengúz Alapítvány, Budakalász http://gezenguz.hu/

Mozgásfejlesztő játékok:

gimnastic ball /felfújható labda, különböző méret és forma/ http://www.horzrt.hu/

huple: vízben és szárazföldön is használható http://www.huple.hu/main.php


http://mozgasfejlesztes.lap.hu


Fejlesztőpedagógia – Kinek, mikor, hogyan lehet segíteni?

http://www.kulonoram.hu/fejlesztes/fejleszto-pedagogia


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése